A Final Fantasy 15 hamarosan érkezik PC-re mindenféle földi jóval kiegészített kiadásban, de a fejlesztők úgy gondolták, hogy aki addig is szeretné megismerni Noctis herceget és az őt mindenhova követő pajtások izgis kalandjait (és nem akar egy konzolba beruházni ehhez), az most megteheti egy mobilos, úgynevezett Pocket Edition segítségével. Na, de van értelme egy ilyen lightos változatnak? Lentebb kiderül.
A Square-Enix mobilos részlege eléggé hányatatott sorsú. A felhozatal nagy részét 10-20 éves klasszikusok minimálisan ráncfelvarrott, a kisképernyőkre átszabott kiadása teszi ki (rád gondolunk, teljes Dragon Quest-széria, meg Final Fantasy 3-7,9), nagyon ritkán van csak direkte hordozható készülékekre tervezett játék közöttük, és még ritkább az olyan, ami még képvisel is némi minőséget (ilyen mondjuk a Chaos Rings sorozat). Ebbe a posványba robbant bele az FF 15 Pocket Edition, ami egy igen érdekes kezdeményezés. Elvégre mi is ez pontosan? Nagyon egyszerű: Az SE-nél fogták a nagygépes verziót, kidobáltak belőle minden felesleges sallangot, és a történetre, meg attól a figyelmet alig elvonó küldetésekre szorították le a játékot, amit szépen interpretáltak egy mobil kiadáshoz illő grafikai és irányítási megoldással. Ennyiről van szó, nagyjából, mindenki szépen szerezze be, én meg mehetek kakaózni.
Na, jó, részletezném még egy kicsit a dolgot. A kisképernyős verzió története teljes mértékben megegyezik a nagygépes kiadásokéval, tehát most is annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a 20-as évei elején járó Noctis herceg némi kocsikázásra indul három legjobb barátjával, mielőtt frigyre lépne Lady Lunafreya-val, ezzel véget vetve az Eos világát négy évszázada marcangoló szörnyű háborúnak. Ugyan minek minden lépését őriztetni egy koronahercegnek, amikor a két nagyhatalmú ország sorsa múlik a szerencsétlen fiatalember jó során? Nyugodtan elengedheti az öregkirály kicsit autókázni a szörnyekkel, meg alulöltözött kocsi-szerelő hölgyekkel telizsúfolt vidékre, nemdebár. Mégis, mi baj történhet? Mondjuk, halálra unja magát a kopár táj, meg a mértéktelen mennyiségű horgásztó felfedezése során. A herceg nagy unalomban járja is a vidéket, az utazást és a három srác kényszeredett egymással való poénkodását az időnként lerobbanó királyi Audijuk miatti kényszermegállók (a kocsi egyébként a legpofátlanabb reklámelhelyezés, ami valaha videojátékba került), és az ilyenkor eléjük kerülő töménytelen feladat töri meg (elvégre egy jó nemes arról ismeretes, hogy mosolyogva megy megkeresni a pórnép pár vad Cactuar közé keveredett kismacskáját).
A vidéki túra egészen addig tart, amíg egy újságcikkből meg nem tudják a srácok, hogy a gaz Niflheim seregei megszegve a tűzszünetet lerohanták a fővárost, és elég csúnyán elverték annak teljes katonaságát, nem mellesleg pedig végeztek az öreg királlyal is. Noctisék, teljesen bedepizve az eseményeken, kénytelenek megszakítani a road trippet, és hazafelé veszik az irányt. A történet pedig innentől kezdve zakatol a maga kacskaringós módján 10 epizódon keresztül. A sztorimesélés mellesleg roppant hangulatosra sikeredett, az eredeti játék szinte minden fontosabb történése át lett ültetve a hordozható változat grafikájára (érdemes megnézni az összehasonlító videót), és a változtatásoknak köszönhetően sokkal sűrűbbnek tűnnek az események, mint eredetileg.
Amivel el is jutottunk a játékmenethez. Mivel alapvetően egy mobiljátékról van szó, meg kellett nyirbálni sok mindent. Elvégre nem nagy sikere lenne, ha hosszú órákon keresztül kellene a vadonban autókáznunk és a huszonmilliomodik szörnyre vadásznunk valami jellegtelen mellékküldetés elvégzése érdekében. Ezért sokkal sűrűbbre lett véve a játék. Eleve csak csekély mennyiségű mellékküldetést vállalhatunk (helyszínenként olyan kettőt, hármat), amik teljesítése se tart valami sokáig.
Ha felszállunk a metróra Újpestnél, a Deákig simán végezhetünk az aktuális feladatokkal és még akár némi átvezetőt is megtekinthetünk, amíg zötykölődünk mindenki kedvenc tömegközlekedési eszközén. Néha a hagyományos missziókon túl ételreceptek és a földbe elásott különféle kincsek után is kutakodhatunk, ami szintén nem túl hosszú, de kellemes időtöltést jelent. A játék irányítása nem túl összetett, a felülnézetből látható tájon a képernyőt bökdösve közlekedhetünk; ha látunk valami érdekeset, vagy beszélni akarunk egy NPC-vel, akkor szintén böknünk kell reájuk egyet. Mivel egy lájtos szerepjátékról van szó, természetesen le kell karatéjoznunk mindenféle rémséget. A harcok kivitelezése nagyon egyszerű, elsőre talán túlságosan is az. Ha egy szörny közelébe érünk, akkor őfelsége bőszen csépelni kezdi az ellenfelet, miközben az útitársai elfoglalják magukat a saját rémségeikkel.
A játékosnak a harcba csak minimálisan van beleszólása: miniatűr QTE-részekben elugorhatunk az erősebb támadások elől, a távolabb elhelyezkedő ellenfeleken nyomva tartva az ujjunk oda-teleportálhatunk hozzájuk Noctissal, később meg warpot és mindenféle extra támadást csinálhatunk, és a csapattagokat is nekünk kell istápolnunk a szűkre szabott potionokkal. Persze minden nyert csata után kapunk némi XP-t, meg AP-t. Előbbi az időnkénti szintlépésekhez kell (amire nem jöttem rá, milyen szisztéma szerint történik: időnként megjelenik a szereplők közös karakterlapja és mindenki lép pár szintet), utóbbival meg a menüben nyithatunk meg mindenféle plusz képességeket. Kábé ennyi a játék: sétálunk a tájakon, küldetéseket oldunk meg, és sasoljuk az izgis történéseket. Szerintem jól sikerült mobilizálni a játékmenetet.
Ahogyan a grafikát is. Bár láttunk már csodát mobilon (még az SE-től is a Chaos Rings 3 esetében), senki sem várhatja el, hogy ugyanazt a látványorgiát kapjuk vissza, mint egy Ps4proXboxoneX-en. Szerencsére egészen stílusosan sikerült a dolgot megoldani. Annak ellenére, hogy a felülnézetet használó új engine eléggé egyszerűen néz ki, meglepően stílusos lett ahhoz, hogy hosszú órákon keresztül is kellemes legyen ránézni a kisképernyőre. Külön pirospont jár a szereplők újragondolásáért, eskü jobban néznek így ki, mint eredetiben. Az audiószekcióról nincs értelme sokat regélni, ugyanis egy-az-egyben át lett emelve a nagygépes változatból, minek köszönhetően minden apró kis hangeffekt és szinkron tökéletes minőségben szólal meg, Yoko Shimomura (Kingdom Hearts, Xenoblade, meg ezernyi másik játék) csodálatos szerzeményeiről nem is beszélve.
Ha minden szép és jó a Final Fantasy 15 Pocket Editionnal, akkor mégis mi gond lehet vele? Az ára. Jó, eléggé szubjektív, de szerintem enyhe túlzás, hogy egy mobiljátékért 20 eurót kelljen fizetni (és csak akkor annyit, ha egyben megvesszük a kaland mind a 10 fejezetét, ha külön fizetünk értük, simán lehet ez az összeg a duplája is), még akkor is, ha a játékidő cirka 20 órát tesz ki. Ellenben, ha arra gondolunk, hogy ritka az ilyen jól összerakott és tartalmas alkotás a platformon, akkor már érdemes elgondolkodni a beszerzésén. Az SE-nek eddig talán a már emlegetett Chaos Rings III volt a legjobb droidos és iOS-es játéka (meg is kérték az árát, simán került annyiba, mint a PSP Vita-s változat), mehet mellé a trónra a FF15 PE (harmadiknak kérnénk most már a felújított Dragon Quest VII-et).
