[Élményszínház]
Gondolom, sokan észrevették a fővárost körülbelül másfél hónapja ellepő UFO-s plakátokat, melyeken kezdetben semmilyen felirat nem szerepelt (személy szerint emiatt én valami új szórakozóhely kissé extravagáns reklámhadjáratára tippeltem elsőre), később pedig a ZS-kategóriás sci-fikből és az összeesküvés elméletekből oly ismerős 51-es körzet felirat díszelgett rajtuk egy rosswelli szürke társaságában.
Pont kezdtem volna elfelejtkezni az egészről, mikor kiderült, hogy az egész plakáthadjárat nem mást, mint egy igen sajátságos színházélményt hivatott felkonferálni. Az első születésnapját ünneplő RAM Élményszínházzal kooperációban előadott BRAND NEW GALAXY – CSILLAGRENDSZERVÁLTÁS egészen sajátos próbálkozás a maga nemében. Elvégre olyan interaktív előadásról még nem nagyon lehetett hallani, melyben gyerekkorunk klasszikus sci-fi filmjei által ihletett (néha tényleg kissé Űrgammás) díszletek között ténfereghetünk, miközben a kissé illúzióromboló technológiai bakik közepette játszó profi színészek mindent megtesznek, hogy valóban egy olyan titkos katonai létesítményben érezhessük magunkat, ahol szegény, pórul járt idegeneket boncolják az orosz tudósok két matroska-bábu farigcsálása között. A továbbiakban jól kiderül, hogy érdemes-e rászánnunk két és fél mozijegy vagy egy izgalmas regény árát az Area 51 project megtekintésére!
Belépve az izolációs szobának becézett előtérbe egy ruhatár, egy hatalmas fémajtó, a terem közepét elfoglaló körpódium és leendő vezetőnk, egy katonásan szálfaegyenesen álló szőke hölgy fogadott minket. Idegenvezetőnk kedvesen köszöntött mindenkit, aztán gyorsan át is váltott pattogós katonai stílusra (ezzel kiérdemelve a Karótnyelt Kisasszony –KRK- becenevet), miközben közölte, hogy a titkos létesítménybe való belépés előtt egy tájékoztató videót fogunk megtekinteni, és igen, bátran lehet felülni a körpódiumra is (minek hatására birkamódra gyorsan mindenki körbeállta azt). Első technikai problematika ekkor adódott, mivel a falra akasztott HD TV-k mögé bújt médialejátszó kissé túlhajszolhatta magát a nap folyamán (volt akkor már vagy 10 előadás), így csak több perces próbálkozás után volt hajlandó elindítani a bevezetőül szolgáló kisfilmet.
Maga a videó egy egészen korrekt áldokumentum film, melyben szépen keveredtek az 1908-as Tunguz meteor eseményei egy Hidegháborús álsztorival, amely egy olyan titkos amerikai és szovjet egyezmény létrejöttéről szól, mely szerint a két nagyhatalom közösen létrehozott egy titkos kutatólétesítményt, ahol a század elején lezuhant idegen eredetű objektum vizsgálatát végezték. Természetesen hol máshol működve, mint Magyarországon. Az elhangzottak megértését sajnos nehezítették a gyenge hangerővel bíró (vagy csak túl kevés) hangszórók, így vagy érdemes lenne a színháznak beszereznie még párat, vagy feliratot égetnie a film magyar nyelvű részeihez is (bár ez sajnos azon nem segít, hogy a későbbiekben néha az élő színészeket is alig lehetett hallani az atmoszférát mélyíteni kívánó háttérzene erősségének köszönhetően).
Mozizás után Karótnyelt Kisasszony felparancsolta a félig alvó és lázasan csillogó szemű egyedekből vegyesen összetevődő társaságot a fémpódiumra, mivel mielőtt bemehetnénk a titkok (fém)barlangjába, izolációs folyamat történik, amivel jól kifőzik mindenkiből az idegenekre káros kártevőket (de büdi volt a szárazjég). Az izoláció után végre elérkeztünk a sorsfordító pillanathoz, melyet azóta vártunk, hogy leszálltunk a Forgách utcai metróról: mindenféle epikusnak szánt aláfestő muzsika, hang- és fényeffektusokkal kísérve szétnyitották a termet lezáró fémajtót, mely mögött felsejlett az 1908-as katasztrófa során Földünket telibekapó, ennek ellenére viszonylag épségben tündöklő Ismeretlen, Immárnemrepülő Objektum. Amit persze nem lehetséges kőkorszaki csordaként megrohamozni, hanem szépen libasorban át kell haladni egy miniatűr Csillagkapura emlékeztető, fémkereső kapun. KRK itt sem esik ki egy percre sem a szerepéből, mivel szívbaj nélkül teremti le azokat, akik véletlenül kettesével próbálnak átsunnyogni a fémkereső alatt..
Innentől nem folytatnám a sztori minden apró részletének ismertetését (igen, sztoriról van szó, elvégre egy interaktív színházban jártunk), mert az erős spoilerezés miatt még Replikátorként zúdítana el minket a népharag. Inkább halásznánk egy picit az űrbéli zavarosban és kiemelnénk pár érdiekességet. Az előadás során fotózni teljesen tiltott dolog (kivéve az UFO-t belülről, ahol pedig töksötét uralkodik, és mókás lett volna reflektorokkal mászkálni benne :) ), ennek ellenére többen próbálták mobiljukkal megörökíteni a nekik tetsző pillanatokat. A tilosban járókra KRK rögtön keselyűként csapott le, és az államtitkok megsértése miatti büntetések mibenlétét kezdte pedzegetni.
Egyes jeleneteknél komolynak szánt CGI-t is láthattunk, és elhiszem én, hogy kis hazánk világelső Digic Picture-jét nem tudták és nem is akarták lekörözni, de azért egy ’90-es évek végi játékintró szintjén illett volna túllépni (még szerencse, hogy erről a szórakozott orosz tudóst játszó színész tökéletesen elvonja a figyelmet). A díszletek felemás érzést nyújtottak, sajnos nem mindig jött át, hogy egy csúcstechnológiával felszerelt titkos kutatólétesítmény életébe tekinthetünk be. Például a több helyen elszórt képernyőkön parancssorban futó programkódnak álcázott random számsorok kissé amatőrnek hatottak (ha valóban idegen dolgokat akartak volna mutogatni, elég lett volna bármilyen Linux disztribúciót karakteres módban bootoltatni…). Ellenben a foglyul ejtett UFO egészen pofásan lett kivitelezve kívül-belül egyaránt. KRK megjegyzésére, hogy veszélyes az űrjárműben bármit is megérinteni, mindenki szorgos tapogatózásba kezdett, így gyorsan megállapíthattuk, hogy valamilyen habszivacsból, műanyagból rakták össze azt. A legötletesebb tervezést talán a jármű belsejében láthattuk, mely teljesen úgy nézett ki, mintha az Alien valamelyik részéből (a belső elrendezés, szétpukkadt tojások, tartályokban lebegő létformák) és a Stargate-ből szalasztották volna (idegen kompjúterek kinézete). Kellemes adalék, hogy a járműből kilépve felszólítottak mindenkit, hogy nézzen fel, mert nemzetbiztonsági okokból fotókat készítenek a látogatókról (ezen sorok írója ügyesen elérte, hogy két fotón is szerepel: az egyiken még, a másikon már pont nem látszik jól), a kész képet az előadás végeztével lehetett magunkévá tenni röpke 590 forintért…
A felemás élmény ellenére voltak, akik egészen beleélték magukat a kalandba: a finálé keretében az orvosi elkülönítőből megszökő, és az elsötétített teremben üldögélő nézők között felbukkanó szürke idegen hatására (hopp egy SPOILER, ejnye!) egy huszas éveiben járó lány egész szépen kisikoltotta a magas C-t az ijedtségtől.
Az Area 51 projektet leginkább újszerűsége miatt és annak fényében érdemes megtekinteni, hogy a benne szereplő színészek láthatóan szívüket-lelküket beleadva mindent megtesznek, hogy a maguk sajátos módján szórakoztassák közönségüket. Reméljük, hogy a sokasodó építő jellegű kritikákat megfogadva kijavítják a technikai bakikat is! Személy szerint én élveztem a körülbelül 50 perces „tárlatvezetést”, és azt is el tudom képzelni, hogy elég siker elérése után kibővítik a csarnokot, újabb izgalmas történéseket fűzve az alaptörténethez.
(4/5)
