Tudományos Fantasztikum

Mágia – drogok – videojátékok.

Ezen három dolog alapesetben eléggé távol esik egymástól, de az utóbbi évek egyik legfontosabb urban fantasy-jének mégis sikerült egy kalap alá hoznia őket.

A Flex a miénkhez kísértetiesen hasonlító világban játszódik, azzal az „aprócska” különbséggel, hogy a modern, technikai civilizációval párhuzamosan létezik a mágiahasználók egyre növekvők köre annak ellenére, hogy a varázshasználói létben nincs nagy köszönet. Az öreg kontinens ugyanis mára egy elsivatagosodott, amolyan varázs-pusztította Mad Max helyszínként létezik az Európa-szerte évszázadokon keresztül kontrollálatlanul zajló mágiahasználatnak köszönhetően; Amerika pedig szeretné elkerülni, hogy földjein démonok tomboljanak a szétzilált valóság romjain, ezért az USA teljes területén tiltott a mágia bárminemű használata. Természetesen, mint minden tiltott gyümölcs, a varázslás is nagymértékben piszkálja az átlagember fantáziáját. Nem is ok nélkül: a nagyobb erővel rendelkező, illegalitásba vonult mágusok ugyanis képesek az erejük esszenciáját egy kristályos formájú anyagba, a flexbe lepárlani, amit aztán a fizetőképes érdeklődő felszippanthat, és ideig-óráig maga is varázshasználóvá válhat.  A tűzzel-vassal irtott drog a történelem legveszélyesebb illegális szere: a mágia használatának ugyanis meg kell fizetni az árát. Az Univerzum nem nézi jó szemmel, ha egy botcsinálta varázsló megpróbálja megpiszkálni a világ működését, durván odacsap a renitens alakoknak. Például ha egy kezdő mágus úgy dönt, hogy kacsalábon forgó palotát rittyent össze magának, miért ne alapon, akkor igen esélyes, hogy a díszes építmény pár órányi használat után összedől, magával rántva a környék többi épületét, és olyan utcatüzet okoz, amiben áldozatául esik párezer ártatlan civil is. Emiatt, a fluxnak nevezett visszahatás miatt üldözi a hatóság az összes varázs- és flex használót.

Ebben a vidám közegben éli életét Paul Tsabo, egy botcsinálta, de ünnepelt ex-mágusvadász, aki reflektorfényből menekülve egyszerű hivatalnokként próbálja túlvészelni a hétköznapokat, amin nem segít a friss válása és az a tény sem, hogy pár hónappal ezelőtt észrevette, hogy a munkájához kapcsolódó mágikus képességek jelentek meg nála; magyarán bürokrata-mágussá vált. Az új képességeit erősen visszafogva próbálgatja, elvégre lebukni se szeretne, se mondjuk romba dönteni egy árvaházat, ami az erejének köszönhetően jut olcsó felújításhoz. Paul simán eldagonyázna a középszerű biztosítási ügynökök varázslatos világában, ha nem történne egy tragédia. De történik. Egy nagyban flex-trippelő drogosra lesújtó flux felgyújtja a lakóházat, ahol Paulék lakása is van, és a férfi hatéves kislánya, Aliyah igen súlyos égési sérüléseket szenved.  A lány műtétei rettenetes összegeket emésztenek fel, amit Paul nem mer varázslattal csökkenteni, ellenben hamar a flex iránt fogékony alvilág ölelő karjaiban találja magát, amikor rájön, hogyan tudna az erejével könnyen és gyorsan pénzt „elővarázsolni.” Közben a háttérben mozgatja a szálakat egy titokzatos erővel rendelkező mágus, Anathema, akinek szemmel láthatóan nem okoz gondot a leglabilisabb embereknek is ingyen osztogatni a legpusztítóbb módon visszarúgó flexet.

A történetben Marionak nagy szerepe van...

Aliyah állapotának okozója után kutatva Paul eljut a húszas éveiben lévő, gyorskaján és pixelrengetegen tengődő kissé túlsúlyos Valentine-hoz, akinek felbukkanásával egy igen szokatlan szereplő mutatkozik be. A lány ugyanis videojáték-mágus. Az ötletes, de a középszerből éppen csak kissé kiemelkedő regény itt csap át abba a zsenialitásba, aminek köszönhetően évek múlva is emlékezni fog rá, aki olvasta. Egy videojáték-mágus ugyanis egész pontosan arra képes, amit a neve sugall: életre kelti kedvenc játékai szereplőit, helyszíneit, eseményeit. Komoly spoilerek nélkül sorolnám csak, de fontos szerepe van a történetben a New Super Mario Bros.-nak, a Grand Theft Autonak, a Resident Evilnek, a Mortal Kombatnak (mondjuk azt már kissé túlzásnak éreztem még én is, amikor a főgonosszal az ismert mélyhangú Fight! elhangzása után csapnak össze hőseink), és a Metal Gear Solidnak. Sőt, ez utóbbira két teljes fejezet is épül (lesz itt felülnézetben sétáló ellenfelektől Psycho Mantis agymenéséig minden). Mindezt a szerző nagyon okosan építi bele a cselekménybe. Pár évvel ezelőtt a Ready Player One volt az a regény, ami a játék, film és sci-fi kultúrát helyezte a középpontjába. Csak amíg a disztopikus, nagyrészt egy MMO-ban játszódó könyv kissé átesett a digitális ló túloldalára azzal, hogy szinte minden második mondatában győzködte az olvasókat, hogy mennyire is a geek olvasóközönségnek szól, addig a Flex világába szépen belesimul, teljesen hétköznapinak tűnik a játékok jelenléte. Igen, 2015-ben (az angol kiadás megjelenésekor) nem ciki, ha egy regénybeli apuka a regénybeli kislányától megkérdezi, hol tart a Super Marioban. Valószínűleg az olvasók 99 %-a mosolyogni fog a játékos utalásokon és jeleneteken, mert korunk popkultúrájának olyannyira részévé vált a videójáték-szcéna, mint amennyire például a ’80-as évekének a tesztoszterontól tocsogó akciófilmek (aminek köszönhetően a regény megjelenhetett volna akkor is, csak nem Marios, hanem Terminatoros utalásokkal lenne teli). Végre itt egy mű, ami ezt kimondja, és végtelen természetességgel épít rá.

...ahogyan Psycho Mantisnak is.

A magyar kiadás sajnos néhány sebből vérzik, ugyanis a kiadótól szokatlanul sokszor találkozhatunk a regényben hunglish, vagy egyszerűen magyartalan mondatokkal. Eredetileg nem akartam pontos példát említeni erre, mert szinte elég bárhol felütni a könyvet ahhoz, hogy 2-3 bekezdésen belül találjunk fura szöveget, de volt egy rész, ahol szemmel láthatóan halvány lila gőze nem volt a fordítónak, hogy mit is akart a szerző. Az egyik jelenetben Valentine úgy gondolja, hogy az őket autóval üldözők elől úgy lóghatnak meg a legkönnyebben, ha beveti azt a képességét, ami minden kockának a nedves álma lenne ilyen helyzetben: GTA-zik egy kicsit velük. Angolul ennél a résznél az “I’m Grand Theft Auto, Paul. They can’t catch me.” szerepel, ami tükörfordításban persze, hogy „Én a Grand Theft Auto vagyok, Paul. Nem tudnak elkapni” lett. Igen, szó szerint ezt jelenti a mondat, ellenben magyarul nem sok értelme van (bár lehet, hogy vannak, akik Excelnek, vagy Pasziánsznak szeretik képzelni magukat időnként), a képzavar igen egyszerűen feloldható lenne, például: „GTA módban vagyok, Paul”.  Ellenben piros pont jár azért, hogy mind a klasszikus, mind az újabb játékcímek és szereplők maradtak az eredeti nyelven. Szerencsére nem fogunk olyannal találkozni, hogy Aliyah nagyban nyomkodja a Szuper Márió Testvéreket, miközben az apja együtt kommandózik Őrült Sáskával és Kemény Kígyóval.

Na de kinek is ajánlható a Flex? Kapásból adná magát a válasz, hogy a megrögzött játékosoknak mindenképpen. Ellenben inkább azt mondanám, hogy mindenkinek, aki szereti az izgalmakkal teli történeteket, a videojátékos körítés csak olyan ínyenc összetevő, ami kiemeli a hasonszőrű urban fantasy-k közül, de nem kell megrögzött „kockának” lenni a mű élvezetéhez.