…és kilátszik a fél popsija. Elnézést a kissé alpári kezdésért, de a legismertebb virtuális szexbomba kalandjainak újraindítására olyan ellentmondásos érzelmekkel vártak a rajongók, mint pattanásos tinisrác Lady Gaga homevideójának letöltődésére. Volt itt mindenféle köpködés, amikor kiderült, hogy az új, szimplán Tomb Raidernek keresztelt részben a régész kisasszony, most tényleg kisasszony lesz, alig nőtt ki az iskolapadból, és újból kap egy eredettörténetet. A fanyalgás oka leginkább az volt, hogy a széria 2006-ban startolt megújítója, a Tomb Raider Legends trilógia egészen szépen újraalkotta hősnőnk alakját úgy, hogy tiszteletben tartotta az eredeti figura tulajdonságait, csupán kiszínezte, mélyebb jellemvonásokkal ruházta fel azt. Ugyanígy a játékmenetet is sikerült frissen hatóan megújítani, amellett, hogy meghagyták az évtizedes múlttal rendelkező sziklamászás mániát, a hatalmas, felfedezésre váró barlang- és sírrendszereket, és a minden második sarokról a nyakunkba ugró veszedelmes állatseregletet (négylábú tigrisektől kezdve a kétlábú majomivadékokig bezárólag).

Aztán 2010-ben közölte a sorozatot évek óta vivő Crystal Dinamics, hogy elfelejthetünk mindent, amit eddig Lara Croftról és a Tombok Raiderélésről tudtunk, mivel fogják magukat és kidobnak mindent, amiről eddig ismeretes volt a sorozat. A fejlesztés korai szakaszában úgy tervezték, hogy az eddigi viszonylag zárt, látható/láthatatlan falakkal körbezárt folyosós játékmenetet a manapság oly divatos sandboxosra cserélik le, magyarán a történetnek helyet adó hatalmas szigetet szabadon, a saját fejünk szerint járhatjuk be (és még lovagolni is lehetett volna!). Minden geek srác nedves álmát jelentő, bár a női nemre kissé eltúlzott karikatúraként ható régésznő szerepét pedig egy ijedt, a felnőttkorba épphogy belépett lány veszi át.

Hosszú éveken át tartó fejlesztés és információszivárogtatás után nézzük, mi is lett az ígérethalomból.

A történet

A sztorit Rihanna (nem az énekesnő, hanem a mókás fantasy irodalom királyának, Terry Pratchett-nek a lánya) jegyzi, aki fogta az arisztokrata hölgyet, és teljesen resetelte annak múltját. Lara ezen alteregója nem csak az anyját, hanem teljes családját elvesztette már évekkel ezelőtt egy rejtélyes baleset során, mégis ahelyett, hogy romkocsmákban merengő értelmiségivé vált volna, szépen önerőből elvégezte az archeológiát (még jó, hogy arrafele nincsen röghözkötés, mert maximum a bálnákat kutathatta volna fel a Kárpátok zord medencéjében). Élete első éles kalandjaként elindul pár barátja és egy híres professzor társaságában felkutatni a japán történelem legködösebb részeként számon tartott Jamatai szigetet. A magyar őshazához hasonlóan Himikó pap-királynő ősi birodalmának valódi elhelyezkedéséről a mai napig vitatkoznak a történészek, így kiváló helyszín némi misztikummal kevert túlélőshow számára.

A csipet-csapat a sziget lehetséges helyére érkezve emberemlékezet óta nem látott viharba botlik, ami igen látványosan meg is ostromolja a hatalmas méretekkel megáldott, Endurance névre hallgató óceánjárójukat. Lara valószínűleg kaphatott egy sms-t a kapitánytól, hogy vészhelyzet esetén ne hagyja el a kabinját (annak meg csak a legénység férfi tagjai örülnének, ha átköltözne egy másikba a lenge ruhában sziesztázó lány), így teljesen meglepve éri, amikor fémsikolyokkal körítve kisebb özönvíz lepi el a folyosókat, és minden a feje tetejére áll. A fulladásos haláltól, és a Guinness Rekord gyorsaságú Game Overtől a vak szerencse menti meg: Conrad Roth, a hajó kapitánya és egyben a Croft família régi jó barátja, húzza ki a vízből az alélt hősnőt. A látványos CGI ként előadott hajótörés végére pedig nagyjából a teljes archeológus csapat a szigeten köt ki, kisebb-nagyobb sérüléseket elszenvedve. Itt igen hamar kiderül, hogy tényleg a felkutatni áhított mitikus birodalom romjaira akadtak, ami nem is olyan lakatlan és kihalt, mint amennyire egy ásatási leletnek illene annak lennie. Egyrészt a vihar miatt ki tudja mióta ott ragadt, töménytelen fegyvert felhalmozó zsoldosokkal, másrészt a magukat Solarii kultistáknak valló őrültekkel és pár vadállattal fogja összeakasztani Lara a nem létező bajszát.

Mászóka némi csúzligyakorlattal

A játékmenet minden apró mozzanatában le lett cserélve az elődökhöz képest. Első körben fontos megemlíteni, hogy a beígért szabadságból végül nem lett semmi, méghozzá olyannyira nem, hogy demagóg módon szinte azt is mondhatnánk, hogy a játékosoknak semmi más dolguk nincs, mint átverekedni magukat az egyes scriptelt jelenetek közötti terepszakaszokon. Bár rengeteg sziklát, falat, és terepakadályt fogunk megmászni, azokon mindig látszik, hogy direkte ebből a célból lettek az orrunk elé pakolva a pályatervezők által. Mindig tudható, hol érdemes nekikapaszkodni a magasságoknak és hol nem, nem fogunk órákat azzal tölteni, hogy a továbbjutáshoz vezető vékonyka ösvényre próbálunk rátalálni. Ennek köszönhetően inkább kaptunk egy női Prince of Persiat, mint Tomb Raidert.

Ahogyan egy női Gears of Wart is. Természetesen a kincskeresgélés és a monumentális méreteket öltő logikai feladványok mellett a többé-kevésbé látványos akciók is a sorozat névjegyének mondhatóak, így nem meglepő, hogy a 2013-as Tomb Raider is igen erősen fókuszál erre. A minél gördülékenyebb lövöldözés végett a fejlesztők fogták és semmissé tették az eddig jól bevált automata célzásos körbe-körbe szaladgálós módszert, és egy modern akcióorgiát tettek a helyébe. A klasszikus kétkezes pisztolypárost szintén lecserélték egy íjra és nyilakra, amikkel nem csak a sziget állatvilágát lehet nagy szeretettel lehentelni (ami sajnos csak mókás, mintsem hasznos motívum: a Metal Gear Solid 3 szintű ételvadászásos túlélősdiből sem lett semmi), hanem az ősi pap-királynő feltámasztásán munkálkodó ruszki szektásokat is (az oroszok már a sírban vannak). A teljes fegyverarzenál nem mondható valami nóbeldíjas kollekciónak, egy sima pisztolyon, shotgunon és géppityun kívül nem lesz nálunk egyéb, hosszú életre káros eszköz. Az ellenfelek amúgy viszonylag értelmesen próbálnak viselkedni, nem Lara-t lerohanó kétbites droidokként működnek, hanem élik a saját életüket, szidják a feljebbvalóikat, vagy éppen egymással pletykálnak („figyu, hallottad, hogy valami piszkafa brit bige kinyírta Boriszt? Ugyan, nem hiszek én az ilyen dajkamesé..barghh…”). Hadakozás közben hősnőnk magától igyekszik a legkisebb fedezéket is nyújtó tereptárgyak mögé bújni, és teszi mindezt intelligensen, a harc gördülékenységét szem előtt tartva. Akciójelenet Tomb Raiderben ilyen élvezetes még nem volt!

Mivel a videojátékok manapság nagyobb üzletnek számítanak, mint a filmipar és a zeneipar együttvéve, így az egyszerűen NEM történhet meg, hogy a kedves vásárló elakadjon, nehézségbe ütközzön, vagy netalántán kénytelen legyen használni az agyát. Mert akkor még urambocsá visszavinné a produktumot a boltba! Valószínűleg ezt a gondolatmenetet követve került a játékba a „Q” billentyű lenyomására életbe lép Survival Instict mód, mely során a képernyő beszürkül, és egy bazi nagy nyílszerűség mutatja, hova is kel eljutnunk, a közelben lévő felszedhető tárgyak, megmászható falak, leirtható ellenfelek pedig aranysárgában villognak pár másodpercig. Harc közben mindezt tetézi egy minimalista Bullet Time effekt is, ami szinte gyerekjátékká teszi az utolsó pár órában igazán bedurvuló ellenfelek legyakását is. Az SI amellett, hogy néha igen jól működő segítségnyújtó eszköz, a korlátlan felhasználhatósága miatt igazi vidámparki kalandtúrává redukálja a túlélő kalandot (A Survivor is Born. Ugyanmá'!). Hiába határozzuk el, hogy csak az igazán szorult helyzetekben használjuk a seítséget, a videojátékosok is esendőek, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy átlag 10 másodpercenként nyomkodjuk a Q-t, hátha van körülöttünk valami bezsebelhető tárgy.

Amikből amúgy egészen szép kollekció van elrejtve a szigeten. Mindenképpen nézzünk be az utunkba kerülő összes sarokba, mert nem futhatjuk, hol akadunk a fegyvereink fejlesztéséhez szükséges lim-lomra, különféle artifactokra (melyeket némi NCIS-fílingként minden szögből érdemes végigtaperolni), vagy szöveges naplórészletekre, melyekből a szigetre régebben elvetődött szerencsétlenek sorsába nyerhetünk betekintést. Ha elég cuccot összeharácsoltunk, akkor a pihenésre és gyorsutazásra is használható tábortüzeknél fejleszthetjük a nálunk lévő eszközöket, kezdve a nyíltól, a fegyvereken át a hegymászó csákányunkig oly módon, ahogyan ezt már tucatnyi más játékban is megszokhattuk. Menet közben a cselekvéseinktől függően kishalom tapasztalati pontokat is bezsebelhetünk, melyek segítségével 3-féle tulajdonságát erősítve varázolhatjuk a sipítozó tinilányt azzá a dögös régészcsajjá, akinek eddig ismertük.

Kellett ez nekünk?

Bármennyire is imádták a rajongók, valljuk be, már ráfért némi revolúció a Tomb Raider sorozatra (annak ellenére, hogy a Legends szériát még nyugodtan lehetett volna rétestésztaként húzni egy darabig). A munkálatokat végző Crystal Dynamicsnak pedig volt annyi esze, hogy a legjobbaktól nyúljon ötleteket: szemmel láthatóan a Ps3-as Uncharted sorozatban látottak lebegtek kódolás közben a dizájnerek lelki szemei előtt (az Unchartedben meg keményen a régi TR ihlette jelenetek vannak, így a kör bezárult). Amíg eddig szépen felfedeztük az beláthatatlan mélységekbe nyúló katakombarengeteget, hogy aztán nagy néha történjen is valami, a sztorit továbbgörgető esemény, addig most szinte 3 percnyi üresjáratban nem lesz részünk. Mindig leszakad, berobban, szétesik, ránk szakad, felgyullad valamilyen tárgy a környezetünkben, vagy netalántán eddig nem látott grandiózus esemény következik be egy kifinomult gyorsvonat sebességével ránk rontva. Csak úgy hirtelen. Hogy nehogy unatkozni kezdjünk. A legszebb a folyamatos adrenalin löketben, hogy nincsen egy szabad percünk sem elfilozofálni, így teljesen olyan érzésünk van, mintha egy interaktív film főszerepében tetszelegnénk, és igen gyorsan el is felejtjük, hogy nekünk most ősi sírkamrák ködös múltba vesző rejtélyeit kéne felfednünk és nem Spielberg meg Abrams urak valami közös groteszk álmában szerepelni.

Mindez persze nem érne semmit se, ha nem a kornak megfelelő tálalásban kerülne a monitorokra. A sorozat mindig is büszke volt a grafikai prezentáció minőségére, és azt kell mondanunk, most sem érheti szó a ház tájékát, sőt! A látványt kiszolgáló engine igen jól optimalizált jószág (egy 3 éves konfigon majdnem mindent maximumra állítva szépen hasított), amellett, hogy az utóbbi évek egyik leglátványosabb tájait rakja ki a szemünk elé. Bár a Far Cry 3-ban látottakat nem közelíti meg, a dizájnnak és az animáció minőségének köszönhetően mégis szinte nextgen látványnak lehetünk szemtanúi. Elképesztő, ahogyan Lara kisasszony interakcióba lép a dimbes-dombos tereppel. A kép (a mozgó pláne) többet ér ezernyi szónál, így inkább megmutatnám, milyen is manapság egy sírfeltárás.

Ha ténylegesen ezt jelenti a következő generáció eljövetelét, akkor kitárt karokkal várjuk! Kell a fenének a csillagos égig érő poligonszám, meg az extrafullhádé-s felbontás (az mondjuk kár, hogy Lara mozgáskultúrája a lövöldözés jegyében erősen megkurtításra került: sehol egy duplaszaltó, vagy kézenállás...).

Az audioszekciónál sajnos kevésbé rózsás a helyzet. Míg a szinkronhangok egészen minőségiek (Lara új hangjaként Camilla Luddingtont üdvözölhetjük), az effektusok pedig úgy puffannak, ahogyan az elvárható, a zenék sajnos egészen vérszegényre sikeredtek. Talán az egyetlen emlékezetes a muzikális szekcióban, hogy szituációtól függően váltakoznak a dallamok (manapság mondjuk ez elvárható), de sehol nem hallható olyan track, ami bemászna a fülünkbe, hogy akár zuhanyozás közben is azt fütyörészzük (ahogyan ezt eddig megszokhattuk a sorozat korábbi részeinél).

A fenti sorokban megpróbáltuk körbejárni, hogy az új Tomb Raider jó játék-e. Erre a kérdésre a válasz egyszerűen az, hogy IGEN. Ellenben nem Tomb Raider. Hanem az utóbbi években egyre jobban leegyszerűsödött igényeket tökéletesen kiszolgáló látvány- és akcióorgia, mely úgy próbált megújulni, hogy azért igyekszik nem szembeötlően leköpni a múltbeli eredményeket (ha ügyesek vagyunk, még 7 darab miniatűr Tombot is fellelhetünk, melyeknél, ha minimálisan, de végre az agyunkat is megmozgathatjuk). Mivel az utóbbi idők egyik legjobb élményeket nyújtó alkotásáról van szó, mindenképpen megéri beruházni rá (csak mondjuk elnevezhették volna Croftcraftnak, vagy Lara's Islandnak).